Hogyan készül, és mire jó a folyékony vízfesték

Míg a nagyobb gyerekek szívesen kevergetik benedvesített ecsetjükkel a hagyományos vízfestékgombokat, addig a legkisebbeknek egyszerűbb a folyékony vízfesték használata. Plusz vannak olyan tevékenységek, amelyekhez praktikusabb a folyékony vízfesték, mint bármilyen egyéb megoldás.

Folyékony vízfestéket készíteni a lehető legegyszerűbb és leggazdaságosabb. Csak víz kell hozzá, és ételfesték. Az alapszíneket bármelyik ABC-ben megvehetjük, ha pedig kifinomultabb színekre vágyunk, profi cukrászboltok webshopjában gyönyörű árnyalatokra bukkanhatunk.

Hozzávalók:

  • víz
  • ételfesték
  • tégelyek

Kb. egy dl vizet öntsünk egy tégelybe, majd csöpögtessünk bele pici ételfestéket. Keverjük össze, és próbáljuk ki, hogy megfelelő e a színárnyalat. Ha túl világosnak találjuk, adjunk még hozzá ételfestéket, ha túl sötétnek, akkor pedig vizet. Kész! Használatkor tegyünk mindegyik tégelybe más ecsetet, hogy ne piszkolódjanak be a színek. Használat után én lefedve, hűtőben tárolom, de nem vagyok benne biztos, hogy bármi baja lenne hűtés nélkül.

img_42672img_42992img_43022

Akvarell papírra és vászonra is szuper, mi a vízlepergető festéshez is ezt használtuk, de pl. fa építőkocka festéshez, tejes márványozáshoz, sófestéshez, és fröcskölős festéshez kifejezetten jó.

img_34462img_34402img_34582img_42402

Kipróbáltuk a vízfesték gomb meleg vízzel történő feloldását is, az sokkal macerásabb. Nehéz kipattintani a gombot a vízfestékes dobozból, rosszul oldódik a gomb, szemcsés marad a festék, molyolós az egész, de egész szép, telített színeket kaptunk.

img_34282

Nekünk végül az ételfestékes megoldás jött be. Nem elhanyagolható előnye, hogy ehető: ha a gyerek leszopogatja az ecsetet – az enyém megcsinálta! -, simán megússza.

11999038_10153038294441034_1474643601037217285_n

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s