Színes hópelyhek

Csodaszép, színes hópelyheket készítettünk kávéfilterből! Olyan gyönyörűen oszlik el rajta a vízfesték, hogy szebb, mint egy jobbfajta batikolás. Hozzávalók: kávéfilter (mi újrahasznosítottat használtunk, a fehéren élénkebb színeket kaptunk volna) olló vízfesték ecset tálkában víz A hópehely formákat én vágtam ki, mert a fiúknak még nehéz volt a többszörösen összehajtogatott papírt átvágni. Persze, azért megpróbálták. A…

Kartonrakéta

A fiúkat már egy ideje érdeklik a csillagok, a világűr, az űrutazás. Ehhez kapcsolódóan készítettünk kartonrakétákat. Hozzávalók: konyhai papírtörlő kartonhengere vastagabb kartonpapír (én kiürült müzlisdobozokat, postai küldemények csomagolását szoktam elrakni hasonló célra) olló kétoldalú ragasztó festék ecset A kartonhenger alját egymástól nagyjából egyenlő távolságban kb. 3-4 cm magasságban bevágom, ide fogjuk illeszteni a rakéta lábait….

Gesztenyézés

A gesztenyézést évek óta nagyon szeretjük. Elindulunk a két jól ismert gesztenyefához dobozokkal, kosarakkal felszerelkezve, és a fiúk kitartásának megfelelően több-kevesebb gesztenyével térünk haza. Idén egy alkalommal szakadó esőben gesztenyéztünk – akkor csak egy-két maréknyit -, majd egy szép, napsütéses napon ipari mennyiséget gyűjtöttünk. Beszereztem a Tchibo gesztenyefúróját is, de nehéz még a fiúknak a…

Versenyautó WC papír gurigából

Gyűjtjük a WC papír gurigákat, rengeteg van, szerettem volna végre megszabadulni néhányuktól. A neten találtam egy szuper ötletet, lehet festeni, vágni, lyukasztani, hát nekiláttunk. Hozzávalók: WC papír guriga akrilfesték ecset kartonpapír olló ragasztó lyukasztó milton kapocs vagy szegecs filctoll vagy effekt toll A gurigákat a fiúk őrült lelkesen színesre festették. Aztán egy ice teás flakon kupakját…

Fapálcika festés

Fát festeni jó móka! Most fa evőeszközöket és fapálcikákat színeztünk, és a passzív módszert alkalmaztuk: csak bedugtuk őket színezett vízbe, majd figyeltük, ahogy lassan felkúszik a festék a fán. Hozzávalók: ételfesték víz pohár fa evőeszköz vagy fa pálcikák, vagy mindkettő Poharakba 1,5-2 dl vizet öntöttünk, ételfestéket csepegtettük bele, elkevertük. Beletettük az eszközeinket, majd vártunk. Órákig….

Gigatojások

A hatalmas kartonformára való alkotás mindig nagy siker. Csináltunk már karácsonyfát és fagyit is, most pedig eljött a gigatojás ideje. Lelkesedésemben akkora tojásformát vágtam, hogy Vincének túl nagynak bizonyult, ezért ő egy mérettel kisebb projektet kapott végül. Hozzávalók: kartondoboz vagy kartonpapír sniccer vagy olló akrilfesték ecsetek dekorgumi formák színes gombok mini pompomok alátét A kartonból…

Fröcskölős

Jajj, ez de jó móka! A fröcskölős festést imádják a kölykök, és én is, mert csak kézbe kell adni az eszközöket, és már mehet is az alkotás. Hozzávalók: papír vízfesték ecset üveg a víznek stencil (készen kapható hobbiboltokban, de könnyen készíthetünk otthon is – csak rányomtatjuk egy vastagabb papírra a választott sziluettet, és kivágjuk. Úgy…

Fagyiszez – ON

Jó, jó, lehet, hogy még kicsit korainak tűnik, de nem tudtunk ellenállni, a napsütéssel együtt beköszöntött hozzánk a fagyiszezon. Vince fagyit kért reggelire, hát, ezt kapta. Meg a többiek is. Hozzávalók: kartonpapír (én egy kartondobozt vágtam szét) sniccer ceruza akrilfesték ecset színes papír papírlyukasztó A vastag kartonra ceruzával felskicceltem a háromgombócos tölcséres fagyit, majd sniccerrel…

Olajpasztellel festeni?

Igen, lehet olajpasztellel festeni! A kölykök nagyon élvezik, ahogy a krétarajz egy kis trükk segítségével festménnyé alakul. Hozzávalók: akvarellpapír olajpasztell fültisztító pálcika olaj A gyerekek rajzolnak valamit olajpasztellel, majd jön a varázslat. Egy kis tálkába olajat öntünk, belemártjuk a fültisztító pálcikát, majd szépen elmossuk vele az olajpasztellel készült rajzot. Egyszerű, nem? Borisz kifejlesztette a fordított…

Szimmetrikus pillangók – Rorschach után szabadon

Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz ennek az egyszerű szimmetrikus festésnek. A fiúknak festeni támadt kedvük, de épp nem volt ötletem, hát hirtelen felindulásból félbehajtottam egy papírt, rárajzoltam egy fél pillangó elnagyolt kontúrját, majd csináltam még egy ilyet, és odaadtam a kölyköknek, hogy fessék ki a kapott formát. Ezután következett a varázslat: ráhajtották a festett…

Madárálarc tojástartóból

Szuper volt az idei tél, végre láttak a kölykök havat, de itt az ideje elijeszteni Tél Tábornokot. Mi is lenne erre alkalmasabb, mint egy botrányosan színes madárálarc tojástartóból?! Hozzávalók: tojástartó olló sniccer (opcionális) festék ecset színes madártoll hobbiragasztó cellux fonal A tojástartóból nagycsőrű, kétszemű madárpofákat vágunk, ollóval vagy sniccerrel kilyukasztjuk a szemeknél. Ráküldjük a festékkel (mi…

Szívószálas festés

A klasszikus! Kötelező kipróbálni, nagyon jó móka! Hozzávalók: akvarell papír folyékony vízfesték, hagyományos vízfesték, vagy ételfesték ecset vagy cseppentő szívószál Ecsettel vagy cseppentővel festéket csöppentünk a papírra, majd szívószál segítségével szétfújjuk. Kész. És nagyon szép! Persze, előfordulhat, hogy egyes gyerekek inkább csak cseppentgetnek, mert az is nagyon szép. Innen már csak egy gondolat a szívószálas…

Papírtörlő festés

Ahogy azt már tudjátok, szeretem az egyszerű dolgokat. A papírtörlő festés egy perc előkészületet igényel, mégis remek process art, ami hosszú időre leköti a gyerekeket. Hozzávalók: papírtörlő folyékony vízfesték vagy ételfesték cseppentő alátét Az asztalra alátétet teszünk, mert a papírtörlő hajlamos átázni. Odakészítjük tégelyekben a vízfestéket, a szemcseppentőket – praktikus minden színhez egyet, hogy ne kelljen…

Színkeverés

Soha nem felejtem el, amikor a nagyobbik fiam lelkesen belevetette magát a színkeverésbe. Addigra én már túltettem magam a félelmen, hogy komoly elméleti tudás hiányában nyomja és festi egymásra a színeket, és belelazultam abba, hogy csak figyelem, mit csinál. Ő pedig kettő, három, négy, tizennégy színt kevert össze, és a végeredmény a palettán és a papíron…

Hogyan készül, és mire jó a folyékony vízfesték

Míg a nagyobb gyerekek szívesen kevergetik benedvesített ecsetjükkel a hagyományos vízfestékgombokat, addig a legkisebbeknek egyszerűbb a folyékony vízfesték használata. Plusz vannak olyan tevékenységek, amelyekhez praktikusabb a folyékony vízfesték, mint bármilyen egyéb megoldás. Folyékony vízfestéket készíteni a lehető legegyszerűbb és leggazdaságosabb. Csak víz kell hozzá, és ételfesték. Az alapszíneket bármelyik ABC-ben megvehetjük, ha pedig kifinomultabb színekre…

Festhető füzér

A karácsonyi őrületben alig maradt időnk leülni egy kicsit alkotni. Amikor akadt pár óránk egyedül, csendben, otthon, akkor a füzérfestésbe fogtunk bele. Sokrétű tevékenység, lehet benne hajtogatni, vágni, rajzolni, festeni. Hozzávalók: színes papír ceruza olló fekete filctoll festék ecset A3-as papírt használtam, hosszában kettévágtam (az autókhoz háromba), majd harmonikaszerűen összehajtogattam. Megrajzoltam a kontúrokat a vágáshoz. Lenyisszantottam a…