Színes hópelyhek

Csodaszép, színes hópelyheket készítettünk kávéfilterből! Olyan gyönyörűen oszlik el rajta a vízfesték, hogy szebb, mint egy jobbfajta batikolás. Hozzávalók: kávéfilter (mi újrahasznosítottat használtunk, a fehéren élénkebb színeket kaptunk volna) olló vízfesték ecset tálkában víz A hópehely formákat én vágtam ki, mert a fiúknak még nehéz volt a többszörösen összehajtogatott papírt átvágni. Persze, azért megpróbálták. A…

Kartonrakéta

A fiúkat már egy ideje érdeklik a csillagok, a világűr, az űrutazás. Ehhez kapcsolódóan készítettünk kartonrakétákat. Hozzávalók: konyhai papírtörlő kartonhengere vastagabb kartonpapír (én kiürült müzlisdobozokat, postai küldemények csomagolását szoktam elrakni hasonló célra) olló kétoldalú ragasztó festék ecset A kartonhenger alját egymástól nagyjából egyenlő távolságban kb. 3-4 cm magasságban bevágom, ide fogjuk illeszteni a rakéta lábait….

Gesztenyézés

A gesztenyézést évek óta nagyon szeretjük. Elindulunk a két jól ismert gesztenyefához dobozokkal, kosarakkal felszerelkezve, és a fiúk kitartásának megfelelően több-kevesebb gesztenyével térünk haza. Idén egy alkalommal szakadó esőben gesztenyéztünk – akkor csak egy-két maréknyit -, majd egy szép, napsütéses napon ipari mennyiséget gyűjtöttünk. Beszereztem a Tchibo gesztenyefúróját is, de nehéz még a fiúknak a…

Festéklövős móka

Szuper, gyors, szigorúan kültéri mulatság a kölyköknek. Szusszanásnyi időt lehet nyerni vele, de rengeteg papírt fogyaszt. Hozzávalók: kimosható festék spriccelő flakon papírhenger festőállvány (opcionális) A spriccelőket megtöltjük vízzel, festéket adunk hozzá, alaposan összerázzuk. A papírt én festőállványra rögzítettem, akinek nincs, bármi másra rögzítheti a papírt, az is jó, ha csak a földre fekteti. Flakont a gyerekek…

Versenyautó WC papír gurigából

Gyűjtjük a WC papír gurigákat, rengeteg van, szerettem volna végre megszabadulni néhányuktól. A neten találtam egy szuper ötletet, lehet festeni, vágni, lyukasztani, hát nekiláttunk. Hozzávalók: WC papír guriga akrilfesték ecset kartonpapír olló ragasztó lyukasztó milton kapocs vagy szegecs filctoll vagy effekt toll A gurigákat a fiúk őrült lelkesen színesre festették. Aztán egy ice teás flakon kupakját…

Fapálcika festés

Fát festeni jó móka! Most fa evőeszközöket és fapálcikákat színeztünk, és a passzív módszert alkalmaztuk: csak bedugtuk őket színezett vízbe, majd figyeltük, ahogy lassan felkúszik a festék a fán. Hozzávalók: ételfesték víz pohár fa evőeszköz vagy fa pálcikák, vagy mindkettő Poharakba 1,5-2 dl vizet öntöttünk, ételfestéket csepegtettük bele, elkevertük. Beletettük az eszközeinket, majd vártunk. Órákig….

Firkatojás

Kipróbáltuk a népszerű tablettás tojásfestést, de megbolondítottuk egy kis olajpasztell firkával. Hozzávalók: fehér héjú főtt tojás tojásfesték olajpasztell A csomagoláson leírtak szerint előkészítettük a tojásfestéket: ez általában a tabletták feloldása 2,5 dl meleg vízben, majd egy evőkanál ecet hozzáadása. A fiúk rárajzoltak – leginkább firkáltak, de akár mintát is rajzolhattak volna – a meleg fehér…

Tojásfestés akrillal

A fiúk életük első húsvéti tojását akrilfestékkel festették, ami olyan erősen rögzült bennük, hogy azóta ez az első, ami eszükbe jut a tojásfestésről. Idén is készültek hát akrillal színezett tojások. Hozzávalók: főtt tojás (jó a barna héjú is) akrilfesték ecset fedőlakk rács A tojásokat a srácok ízlés szerint befestik. Rácson hagyjuk megszáradni, majd fedőlakkal fényesre varázsolják….

Gigatojások

A hatalmas kartonformára való alkotás mindig nagy siker. Csináltunk már karácsonyfát és fagyit is, most pedig eljött a gigatojás ideje. Lelkesedésemben akkora tojásformát vágtam, hogy Vincének túl nagynak bizonyult, ezért ő egy mérettel kisebb projektet kapott végül. Hozzávalók: kartondoboz vagy kartonpapír sniccer vagy olló akrilfesték ecsetek dekorgumi formák színes gombok mini pompomok alátét A kartonból…

Zsírkréta absztrakt

A sült kövek festéséből már tudjuk, hogy a zsírkrétának jót tesz a meleg. Most kipróbáltuk, mit szól a hajszárítóhoz. Állati látványos a folyamat, és a végtermék se rossz. Hozzávalók: festővászon zsírkréta ragasztószalag hajszárító alátét Elővettük a zsírkrétáinkat, és a meleg színektől a hidegek felé haladva kiraktuk őket a vászonra, majd ragasztószalaggal rögzítettük. A keskeny karácsonyi dekortapasz…

Fröcskölős

Jajj, ez de jó móka! A fröcskölős festést imádják a kölykök, és én is, mert csak kézbe kell adni az eszközöket, és már mehet is az alkotás. Hozzávalók: papír vízfesték ecset üveg a víznek stencil (készen kapható hobbiboltokban, de könnyen készíthetünk otthon is – csak rányomtatjuk egy vastagabb papírra a választott sziluettet, és kivágjuk. Úgy…

Minden nyomda

Az egyik leghálásabb elfoglaltság a kölykökkel a nyomdázás. Nem az előregyártott nyomdakészlettel, tintapárnáról való nyomdázásra gondolok, hanem arra, hogy összeszedünk a környezetünkben pár érdekes tárgyat, azokat ecsettel-festékkel befestjük, majd nyomot hagyunk vele a papíron. Ebből a nézőpontból minden lehet nyomda. Parafa dugó. Gyufásdoboz. Mosogatószivacs, fonallal körbetekerve. Baba haja. Sütőforma. Bármi, ami kéznél van, de tényleg…

Fagyiszez – ON

Jó, jó, lehet, hogy még kicsit korainak tűnik, de nem tudtunk ellenállni, a napsütéssel együtt beköszöntött hozzánk a fagyiszezon. Vince fagyit kért reggelire, hát, ezt kapta. Meg a többiek is. Hozzávalók: kartonpapír (én egy kartondobozt vágtam szét) sniccer ceruza akrilfesték ecset színes papír papírlyukasztó A vastag kartonra ceruzával felskicceltem a háromgombócos tölcséres fagyit, majd sniccerrel…

Olajpasztellel festeni?

Igen, lehet olajpasztellel festeni! A kölykök nagyon élvezik, ahogy a krétarajz egy kis trükk segítségével festménnyé alakul. Hozzávalók: akvarellpapír olajpasztell fültisztító pálcika olaj A gyerekek rajzolnak valamit olajpasztellel, majd jön a varázslat. Egy kis tálkába olajat öntünk, belemártjuk a fültisztító pálcikát, majd szépen elmossuk vele az olajpasztellel készült rajzot. Egyszerű, nem? Borisz kifejlesztette a fordított…

Szimmetrikus pillangók – Rorschach után szabadon

Nem gondoltam, hogy ekkora sikere lesz ennek az egyszerű szimmetrikus festésnek. A fiúknak festeni támadt kedvük, de épp nem volt ötletem, hát hirtelen felindulásból félbehajtottam egy papírt, rárajzoltam egy fél pillangó elnagyolt kontúrját, majd csináltam még egy ilyet, és odaadtam a kölyköknek, hogy fessék ki a kapott formát. Ezután következett a varázslat: ráhajtották a festett…

Madárálarc tojástartóból

Szuper volt az idei tél, végre láttak a kölykök havat, de itt az ideje elijeszteni Tél Tábornokot. Mi is lenne erre alkalmasabb, mint egy botrányosan színes madárálarc tojástartóból?! Hozzávalók: tojástartó olló sniccer (opcionális) festék ecset színes madártoll hobbiragasztó cellux fonal A tojástartóból nagycsőrű, kétszemű madárpofákat vágunk, ollóval vagy sniccerrel kilyukasztjuk a szemeknél. Ráküldjük a festékkel (mi…